INDUL A SZEZON!!!
A tavalyi első évad sikerén felbuzdulva a Budapesti Birkózó Szövetség az idei nyáron is szervez strandbirkózó versenyeket. Az elsőt június végén rendezik Szigetszentmiklóson. A még csak szerény hagyományokra visszatekintő szakág remek kikapcsolódást nyújt a nyári holtszezonban, mind a versenyzők, mind a strandoló közönség számára. A küzdelmek gyorsak, látványosak. a szabályok a kívülállók számára is teljesen érthetőek. A szervezők remélik,hogy a szakosztályok minél nagyobb számban vesznek részt a viadalokon,hiszen ez egy remek lehetőség a sportág népszerűsítésére,és csapaterősítő közös program is egyben.Emellett motiváló lehet még,hogy a BBSZ elnöke, kétszeres Európa-bajnok birkózónk Ritter Árpád 2010-ben világbajnok lett ebben a rendkívül dinamikusan fejlődő ágazatban. Az idénynyitó, egyben felkészítő verseny is a II. Strandbirkózó Országos Bajnokságra, valamint a Fekete-tenger partján, a grúziai Batumiban rendezendő nyári világbajnokságra.
Versenykiírás
BUDAPEST KUPA strandbirkózó verseny
A verseny rendezője: Az MBSZ megbízásából a Budapesti Birkózó Szövetség
A verseny célja: -a strandbirkózás (Beach Wrestling) magyarországi meghonosítása,
-a birkózó sport népszerűsítése eme látványos szakág versenye által,
-a nyári holtszezonban versenyzési lehetőség biztosítása több korosztály számára
-felkészülési lehetőség az Országos Bajnokságra
-amatőröknek sportolási lehetőség biztosítása szokatlan formában
A verseny ideje: 2011.június 26. vasárnap
A verseny helyszíne: OÁZIS WELLNESS PARK (2310. Szigetszentmiklós, Tököli u. 185)
Résztvevők: Felnőtt korosztály(1993-ban vagy azelőtt született férfiak és nők)
Kadet korosztály(1994.január 1. és1997.december 31.között született fiúk és lányok)
Diák korosztály(1998.január 1. és utána született fiúk és lányok.)
Nyílt kategória amatőrök részére a helyszínen jelentkezők számától függően ugyanezekkel a súlycsoportokkal, és korosztályokkal.
Azok a versenyzők, akik érvényes versenyengedéllyel illetve orvosi engedéllyel rendelkeznek. Ennek hiányában a résztvevő versenyzők saját felelősségükre vesznek részt, melyet írásban is elismernek. 18 év alatti résztvevőknél ez esetben szülői hozzájárulás szükséges.
Súlycsoportok: Felnőtt férfiak: -70kg,-85kg és +85kg nők:-70kg és +70kg
Kadet fiúk: -60kg,-75kg és +75kg lányok:-55kg és +55kg
Diák fiúk: -40kg,-50kg és +50kg lányok:-40kg és +40kg
Mérlegelés: 2011.június 26-án 9-9.30-ig a helyszínen. A felnőtt korosztály 12.30-13.00-ig mérlegel.
Nevezés: 2011.május 31-ig a hajduimi@freemail.hu Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. vagy a bpbirkozok@gmail.com Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címekre, név, korosztály, súlycsoport megadásával.(további információ:06/20 365-8821 vagy 06/20 9171656)
Az előzetes nevezés nem kötelező, nevezésre a helyszínen is lesz lehetőség!
Lebonyolítás: a versenyrendezőség által meghatározott lebonyolítási rendben, 2 küzdőtéren.
Időrend: diákok 10.00-12.00-ig, kadetek 12.00-14.00-ig, felnőttek 14.00-16.00-ig. a verseny végén kerül megrendezésre az amatőr kategória.(a résztvevők létszámának függvényében változhat)
Részvételi díj: 2500Ft/fő, mely tartalmazza a nevezési díjat és az egész napos strandbelépőt a csúszdák használatát és a versenyzői csomagot(csoki, üdítő, verseny póló és egyéb a szponzorok által felajánlott ajándékok) Kísérők számára az Oázis Wellness Park 1000Ft/fő akciós belépőt biztosít, mely egész napos ott tartózkodásra jogosít.
Díjazás: Az első három helyezett részére éremdíjazás, a kategóriák győztesei különdíjban részesülnek, valamint értékes jutalmak várhatók támogatóink felajánlásából.
Szabályrendszer:
A győzelmet az alábbi módokon lehet kivívni:
-Olyan állásból indított akcióval,melynek következtében az ellenfél tusveszélyes helyzetben érkezik a talajra.
-Ha valamelyik versenyző legalább egyik térde kétszer a meccs folyamán egy támadás következtében a földre kerül. A támadó egy vagy két térde eközben a földet érintheti. A kéz letételéért nem jár pont az ellenfélnek.
-A küzdőtér elhagyása miatt ha valamelyik versenyző ellenfelét kitolja vagy kilöki a küzdőtérről, vagy az kimenekül, kihátrál a körből és legalább egyik lábával–a meccs folyamán két alkalommal a küzdőtéren kívülre lép.
-Bírói döntéssel, annak a versenyzőnek a kárára, aki a 3 perces mérkőzés idő alatt értékelhető akciót nem hajtott végre, vagy aktivitása kisebb volt ellenfelénél.
Tiltott fogások:
-Ütés és rúgás
-Az arc támadása,hajhúzás
-A test csúszós anyaggal való bekenése
-Olyan fogás,amely sérülést,ficamot okozhat